„Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” (1Pét.1:16)
G40 ἅγιος (hagiosz)
1) szent, megszentelt, Istennek szentelt, Isten tulajdona. Lehet Isten jelzője; Isten népének, hívőknek jelzője, illetve vonatkozhat különleges kiválasztásra (pl. próféták, elsőszülött fiúk)
2) tökéletes, hibátlan, tiszta, Istenhez méltó
3) személyekre alkalmazva: olyan teremtmény, aki kapcsolatba került Istennel. Ez magától értetődően jelenti a világtól és annak szennyétől való elkülönülést. A szent szó bizonyos vonatkozásokban erkölcsi jelentéssel bír.
G41 ἁγιότης (hagiotész)
Szentség. Isten őseredeti tulajdonsága, lényege; az ember számára az az állapot, amikor ebből részesül. Ennek feltétele az Istennel való kapcsolat, életének teljes odaszentelése Neki. Ez megnyilvánul az Ő terve és rendelése szerinti életben, szolgálatban. Isten számára „lefoglalt, elkülönített” személy.
Most nézzük meg a ’szent’ szó jelentését egyszerűbben és közérthetőbben. Isten örökké létező, örökkévaló, Ő maga az örök élet. Mózesnek úgy mutatkozott be az égő csipkebokornál, hogy „Én vagyok a VAGYOK”, vagyis aki állandóan, folyamatosan, romolhatatlanul és változhatatlanul létezem. A Jak.1:17 szerint „akiben nincs változás, vagy változásnak árnyéka”. Ahhoz, hogy ez az örökké változhatatlan létezése megmaradjon, el kell Istennek különítenie Önmagát minden olyan dologtól, ami ezt megrontaná. Valójában a szentség ezt a romlott, romlandó dolgoktól való elkülönülést jelenti, mert így maradhat Isten mindig tökéletes, hibátlan és tiszta, egyben változhatatlan.
Isten királyságában maga Isten uralkodik, és mivel Ő az örök élet, mondhatjuk azt is, hogy ott az örök élet uralkodik. Az örök élet pedig maga a szentség, tehát Isten királysága a szentség királysága. Ez annyit jelent, hogy Isten királyságából minden romlást okozó dolog ki van zárva. Isten királysága is el van különítve a romlástól, romlottságtól. Isten maga és az Ő királysága is, ahol uralkodik, meg van védve a romlástól. Isten szent tűzzel veszi Önmagát és a királyságát is kőrbe.
A Zsid.12:9 szerint „… a mi Istenünk megemésztő tűz.” Mózessel is égő csipkebokorból beszélt, majd a Sinai hegynél is tűzben szállt le Izrael elé: „Az egész Sínai hegy pedig füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben és felmegy vala annak füstje, mint a kemencének füstje; és az egész hegy nagyon reng vala.” (2Móz.19:18) Ezékiel próféta is tűzbe öltözve látta az Urat a látomásában: „És látám izzó ércként ragyogni, amelyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség volt körülötte…” (Ezék.1:27) A mennybe való bejutásról pedig ezt írja Pál apostol: „Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi. Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mint aki tűzön ment keresztül.” (1Kor.3:13-15)
Láthatjuk, hogy Isten hogyan védi meg Önmagát és az Ő királyságát a romlástól és egyben biztosítja az örök élet folyamatos, változhatatlan létezését. Isten országával teljes mértékig ellentétes az a jelenlegi világ, amiben élünk. Ezt a világot is tökéletesnek teremtette Isten, rábízta az irányítását és a felette való uralmat az első emberre. Ádám viszont Isten akaratával ellentétesen cselekedve sátán befolyása és uralma alá került (eredendő bűn), aki tudjuk a Ján.10:10 szerint, hogy sátán „azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson”, vagyis mindent romlásba döntsön. Így ez a teremtett világ (koszmosz) sátánnak, a pusztítónak az uralma és irányítása alá került. Emiatt Isten eltávozott ebből a világból, elkülönítette Önmagát és a királyságát is ettől a pusztulás alá vetett világtól.
Mivel sátán lett ennek a világnak a fejedelme, minden ember, aki ebbe a világba születik, sátánnak, a pusztítónak a befolyása és uralma alá kerül, ezáltal elkülönül Istentől, az örök élettől, ez lesz a szellemi állapota. Önmagától egyszerűen nem tud jobbá válni, nem tud megjavulni, képtelen lesz tökéletességre jutni. Akárhogy is erőlködik, folyamatos romlás és romlottság uralkodik rajta. Ez megmutatkozik az öregedésben, a megbetegedésekben, a folyamatos viszályokban, a meg nem szűnő bűnözésben, ezek mind-mind a romlottság megnyilvánulásai. Így a háborúk is ehhez a világhoz tartoznak, ennek a világnak normál állapota, mert sátán ugrasztja folyamatosan egymásnak az általa uralt embereket. Inkább az a különleges és abnormálisnak nevezhető időszak, amikor valahol hosszabb ideig béke van, mert ott valahogy sikerült kiiktatni sátán befolyását.
Jézus teljes megváltási munkája erről szólt, hogy kiszabadítson bennünket sátánnak a pusztítónak a hatalma alól. A saját életét adta helyettünk, ezzel vásárolt ki bennünket sátán uralma alól. Akik elfogadják, hogy Jézus legyen az életük Ura, azoknál érvénybe lép a megváltás, és Isten megajándékozza őket az örök élettel. „Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.” (Róm.6:23) Ez az újjászületés, és az örök élettel a szentség is bekerül a szellemünkbe. Maga a szentség (a romlottságtól való elkülönülés) tartja fenn az örök életet. Ez Isten kegyelmi ajándéka, amit az Őbenne és Jézusba vetett hittel lehet elfogadni, miközben újra Ő lesz az Urunk és Istenünk, akinek alávetjük magunkat. Ettől a pillanattól kezdve szenteknek nevez bennünket a Biblia.
Akkor miért írja Péter a levelében a keresztényeknek, hogy szentek legyenek, ha már szentek vagyunk? Mert ugyan a szellemünkben romolhatatlanságban születtünk újjá, ezáltal szellemben bemenetelünk van Isten királyságába, de testben még ebben a romlott világban élünk, és nem mindegy, hogy a romlottság, vagy a szentség – a romlottságtól való elkülönültség – uralkodik rajtunk. Isten képessé tett bennünket a szentségben való életre.
„Mivelhogy az Ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az (örök) életre és istenfélelemre való; az Ő megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott, amely által a megígért igen nagy és becses áldásokkal ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.” (2Pét.1:3-4) Tehát Isten a saját életével és a saját természetével ajándékozott meg bennünket, ami eleve kerüli a romlottságot, és ha elkezdjük mi is ezt az életet élni, akkor mi is kikerülünk ennek a világnak a pusztító, romlott hatalmi rendszeréből, és valóságosan Isten királyságában, az Ő szellemi birodalmában fogunk élni. Ha test szerint élünk, akkor ennek a romlott, pusztuló világnak a rendszere szerint fogunk élni, de ha szellem szerint élünk, akkor kikerülünk a romlott, pusztuló világ uralma alól, és Isten királyságának, az örök életnek az ereje fog megnyilvánulni az életünkben.
Miért annyira fontos ez, hogy szentségben – a romlottságtól való elkülönültségben – járjunk? Nos, Isten a Vele való közösségre hívott el bennünket. Ő maga a szeretet, és ezt a szeretetet akarja kiárasztani az életünkre. A Vele való közösségből ered a hit, az öröm és a békesség is, a szeretet és az egész életünk értelme és lényege is. „Vajon járnak-é ketten együtt, ha meg nem egyeztek egymással?” (Ámos 3:3) Vajon tudunk-e közösségben lenni Istennel, ha nem az Ő akarata szerint járunk? Isten elkülöníti magát minden sátáni, romlást okozó dologtól, ha mi ilyen dolgokkal vagyunk közösségben, akkor automatikusan elkülönülünk Istentől.
„…mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? …Annakokáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el (különítsétek el magatokat), azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és magamhoz fogadlak titeket, és én Atyátok leszek nektek, és ti fiaimmá és leányaimmá lesztek, azt mondja a mindenható Úr. Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és szellemi tisztátalanságtól, Isten félelmében jussatok el a tökéletességre a szentségben.” (2Kor.6:14-7:1)
Nézzük még meg azt a kontrasztot, ami Isten királysága, a szentség királysága és a jelenlegi földi világ között található. Isten királyságában nincs semmi, ami romlást, pusztulást vagy bármi rosszat okozna. Így nincs gonoszság, nincs alattomosság, nincs mások manipulálása, nem akarnak senkit rávenni olyan dologra, amit nem akar. Nincsenek reklámok, titkos megállapodások, hazugságok, átverések, senkit se csapnak be, senkit se lopnak meg. Nincsenek harcok, de még viták se, mert tökéletes az egyetértés. Nincs olyan, hogy nekem külön véleményem van, nincs emiatt viszály sem, ezek mind ki vannak zárva. Nincs irigység, nincs féltékenység, nincsenek titkos vágyak, hátsó gondolatok, mert minden tiszta és egyenes. Nincs félelem, mert nem lehet semmit elveszíteni, semmiben nem lehet kárt szenvedni. Nincs sírás, bánat, csalódottság, nincs hiány, betegség vagy öregedés. Minden állandóan jó és tökéletes, a boldogság és az öröm uralkodik a szeretettel és a megelégedettséggel. Mert sátán, a pusztító ki van zárva, hozzáférhetetlenül el van tőle különítve Isten országa.
Láthatjuk, hogy a szentség nem valami vallásos fogalom, hanem egy fantasztikusan jó dolog, amikor a pusztító ki van zárva az életünkből, és semmi gonosz dolognak nem leszünk részesei. Jézus bemutatta ezt a szent életet, amikor itt járt a földön, soha nem volt beteg, nem volt hiánya semmiben, soha nem jött ki a békességéből, mindig a szeretet uralta minden lépését. Soha nem adott helyet sátánnak, a pusztítónak. A kivégzése és halála is csak azért valósulhatott meg, mert Ő saját maga, a saját akaratából tette le az életét, azonosult a mi szellemi állapotunkkal, elkülönülve Istentől hozzáférést adott sátánnak, de csak addig, amíg a megváltási munkája el nem végeztetett. Ezután legyőzve az ellenséget az Atya mellé ült a trónra, és minden hatalom Néki adatott mennyen és földön. Mi pedig Vele együtt ülhetünk ebben a hatalmi pozícióban, ha szentségben, vagyis minden romló és romlott dologtól elkülönülve éljük az életünket.