Olvasási idő
15 perc

Jel.2:18-29 A thiatirabeli gyülekezet angyalának pedig írd meg: Ezt mondja az Isten Fia, akinek szemei olyanok, mint a tűzláng, és akinek lábai hasonlók az izzó fényű érchez: (19) Tudom a te dolgaidat, és szeretetedet, szolgálatodat, és hitedet és kitartásodat, és hogy a te utolsó cselekedeteid többek az elsőknél. (20) De van valami kevés panaszom ellened, mert megengeded amaz asszonynak, Jézabelnek, aki magát prófétának mondja, hogy tanítson és elhitesse az én szolgáimat, hogy paráználkodjanak és a bálványáldozatokból egyenek. (21) Adtam néki időt is, hogy megtérjen az ő paráználkodásából; és nem tért meg. (22) Ímé, én ágyba vetem őt, és azokat, akik vele paráználkodnak, nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek az ő cselekedeteikből. (23) És az ő fiait megölöm halállal; és megtudják a gyülekezetek mind, hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint. (24) Néktek pedig azt mondom és mind a többi thiatirabelieknek is, akiknél nincs e tanítás, és akik nem ismerik a sátán mélységeit, amint ők nevezik: nem vetek reátok más terhet, (25) hanem ami nálatok van, azt tartsátok meg addig, amíg eljövök. (26

És aki győz, és aki mindvégig megőrzi az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon; (27) És uralkodik rajtuk vasvesszővel, mint a fazekas edényei széttöretnek; amiképpen én is vettem az én Atyámtól: (28) És adom annak a hajnalcsillagot. (29) Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek. 

A Jelenések könyvében hét gyülekezetnek üzen az Úr, és ezeknek az üzeneteknek a többsége figyelmeztetés. Ezek a gyülekezetek János apostol idejében valóságosan léteztek, de a mai gyülekezeteknek is szólnak a figyelmeztetések. Egy-egy prófécia, egy-egy üzenet szólhat több időszakra vonatkozóan, több jelentéssel is bírhat. Így pl. Hós.6:2-ben ezt olvassuk: „Megelevenít minket két nap múlva, a harmadik napon feltámaszt minket, hogy éljünk az Ő színe előtt.” Ez egyrészt Jézus harmadik napi feltámadását is megjövendöli, másrészt a Krisztusban hívő újjászületett keresztények feltámadását is megprófétálja. Istennél egy nap annyi, mint ezer esztendő. Krisztus mennybemenetele után a következő 2000 év időtartama alatt még meghalnak, majd a 3. évezred kezdetén - az elragadtatás keretében feltámadnak. Könnyen kiszámítható, hogy ebben az időszakban élünk.

A thiatirabeli gyülekezetben nagyjából rendben ment minden, hitben és szeretetben szolgáltak, fejlődtek, növekedtek, de beengedtek bizonyos tévtanításokat. Ezt ma ugyanígy látjuk a jelenleg létező gyülekezetekben is. Amikor Jézabel prófétaasszonyt említi, akkor azt a hamis szellemet mutatja be, amelyik ezen a szolgálón keresztül bejön a gyülekezetekbe, és elferdíti a tiszta evangéliumot. Pál apostol is figyelmezteti a korinthusbeli gyülekezetet, hogy más szellemet véve könnyen egy más evangéliumot fognak venni, és eltávolodnak a Krisztus tiszta és egyszerű örömüzenetétől. (2Kor.11:3-4) Szélsőséges esetben még az azonos neműek házasságát is támogatni fogják.

Jézabel egyébként az ószövetségi időkben Aháb király felesége volt Izraelben. A szidónbeli király lányaként Baált és Aserát követte, tehát más istenek imádatát hozta be Izraelbe. Ezek mögött a más istenek mögött mindig démonok állnak, akik el akarják szakítani az embereket az egyetlen élő Istentől, aki kiválasztotta Izraelt is, hogy legyen az Ő népe. Ez Jézabel részéről is, és a befolyása alá került izraeliták részéről is szellemi paráznaság volt Isten szemszögéből. (2Kir.9:22)

Ezek az ördögi szellemek ma is jelen vannak a földön, e világ fejedelmének, a sátánnak a küldöttei, akik uralják és befolyásolják a világban végbemenő eseményeket. Emiatt vannak háborúk, harcok, küzdelmek emberek között, de uralják a politikát, az oktatást és a teljes médiát, így a filmipart, a televíziót, az internetet is. Szellemi sötétségben tartva az embereket, az uralmuk alatti világban lévő dolgok szeretetére, élvezetére veszik rá őket, amivel azután azok is az uralmuk alá kerülnek. 

Ha ezek a szellemek bejutnak egy gyülekezetbe, és ott helyet adnak nekik, akkor a követőik szellemi paráznaságba kerülhetnek. Jézus is azt mondta, nem szolgálhattok két úrnak, vagy a Mammonnak, vagy az Istennek vagytok a követői. (Mát.6:24) Az 1Ján.2:15-ben is ezt olvashatjuk: „Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki szereti a világot, nincs meg abban az Atya szeretete.” Az az evangélium, ami az e világi élet szeretetét helyezi az első helyre, és Istent csak ennek támogatójaként veszi figyelembe, az hamis, és szellemi paráznaságot eredményez. Ez Isten megcsalása. Miközben mi az első és nagy parancsolat? Mát.22:37 „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.”

Mi ennek a következménye? Érdemes elolvasni és értelmezni a tíz szűz példázatát (Mát.25:1-13). Az öt okos szűz elkötelezte magát a vőlegényének, a menyegzőre készült, már nem érdekelték őket a világ dolgai. Az öt bolond szűz még nem készült a menyegzőre, még játszadozott kicsit a világgal, még kicsit szórakozgatott más udvarlókkal. Még szerették a világi dolgokat, a világhoz tartozó élvezeteket, még ki szerették volna élvezni annak minden mélységét, nem keresték a vőlegénnyel való kapcsolatot. Nem csoda, hogy amikor megérkezett a vőlegény, akkor azt mondta nekik, benneteket nem is ismerlek. Ők nem mehettek be a menyegzőre. 

A Jel.2:22-ben a paráznaság szellemét hirdető prófétát és annak követőit is nagy nyomorúságba veti Isten. A nagy nyomorúság kifejezés különleges jelentéssel bír! Jézus beszél erről a Mát.24:15-21 igeszakaszban, ahol azt mondja, a „nagy nyomorúság” akkor következik be, amikor a pusztító utálatosság ott lesz a szent helyen. Ez már az a korszak, amikor megtörtént az elragadtatás, és az antikrisztus elkezdi a földi uralmát. Tehát aki beleesik a nagy nyomorúságba, az nem vesz részt az elragadtatásban, hanem itt marad ebben a világban, elvégre jobban szerette ezt a világot, mint az Atyát és az Úr Jézus Krisztust.

Viszont aki megtér ebből a szellemi paráznaságból (vagy nem is volt benne), és megtartja első helyen az Úr szeretetét, készül a menyegzőre, azt elviszi magával a vőlegénye, az részese lesz az elragadtatásnak. Sőt, a Jel.2:26-27 szerint Jézussal visszajőve az ezeréves királyságban uralkodni fog a pogányokon. Egy kormányzói, felügyelői pozíciót fog kapni, ahogy azt a Luk.19:11-28-ban olvashatjuk. (17) „Ő pedig monda néki: Jól vagyon jó szolgám; mivelhogy kevesen voltál hű, legyen hatalmad tíz városon.” 

Láthatjuk milyen súlyos következményei lehetnek, ha komolytalanul vesszük Isten Igéjét. Tehát mindenképpen az Úr szeretetét kell az életünkben az első helyre tenni, azt nem előzheti meg semmi sem. Vannak érdekes, izgalmas és nagyon élvezetes dolgok a világban, amikből nyugodtan részesülhetünk, de nem uralhatják le az életünket, nem kerülhetnek soha az első helyre, nem lehetnek azok a legfontosabbak. Ha megmaradunk Isten szeretetében (mármint hogy mi szeretjük Őt), az meghatározza az örökkévalóságban is a helyzetünket. Isten a legjobbat készítette nekünk, és ma is mindenben segít, hogy meg tudjuk futni földi pályánkat, és elérjük mindazt, amit készített nekünk az örök életre.